Ősz az óvodában - Játékos őszi ötlettár óvodapedagógusoknak 1.
A beszoktatást követő első szakaszban kiemeleten az őszi időszak csodáinak megismerése kerül előtérbe. A már szeles, de még kellemesen meleg időjárás kedvez a sok sétának, kirándulásnak, a természet változásának megfigyeléséhez. Az óvodai csoportszobák megtelnek az ősz színeivel, terméseivel. Az ezerszínben pompázó, lehullott levelek, gesztenyék, makkok, diók sokasága ad lehetőséget arra, hogy segítségükkel számos kreatív játékot játszhassunk, illetve építhessünk be a különböző szervezett tevékenységeinkbe. Ehhez szeretnénk pár ötletet nyújtani:
Levélkör
Gyűjtsünk össze minél több levelet az óvoda udvarán, vagy kisebb séták alkalmával. Az összegyűjtött leveleket tegyük egy kosárba, amit takarjunk le egy kendővel. Körben ülve minden gyermek húzzon egy levelet és minél alaposabban figyelje meg. Először tartsuk a fény felé, nézzük meg, hogy milyen a levél „teste” (erezete), majd állapítsuk meg a színét, nagyságát. Ezután egy nagyobb méretű (háztartási) csomagolópapírt tegyünk a kör közepére és kérjük meg a gyerekeket, hogy egyesével helyezzék el a leveleiket ezen a papíron. Bárhogyan letehetik. A levelek lehetnek külön is, de kapcsolódhatnak is egymáshoz. Amikor mindenki letette a levelét, járjuk körbe az elkészült művet és nézzük meg, hogy mi jut az eszünkbe róla. Hasonlít-e valamilyen állatra, tárgyra, mesebeli lényre stb. Hol élhet, mit szeret enni, mi lehet a kedvenc színe? Ezután érdemes egy fotót készíteni a csoport közös alkotásáról.

Kiegészítés:
Készíthetünk őszi mandalát is a gyerekkel. Ilyenkor érdemes minél több levelet, termést, apró ágat, kis kavicsokat, csigaházakat is használni. Ebben az esetben segít, ha az előkészített csomagolópapírra koncentrikus köröket rajzolunk, hogy ezek mentén helyezzék el a gyerekek a terméseket. Ha elkészültünk, beszélgessünk róla, hogy milyen színeket, formákat látunk, kinek mi tetszik a legjobban a közösen készített mandalán.

Kapcsolódó vers:
Csanádi Imre:
Őszköszöntő
Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.[1]
Medvevadászat
Az őszi időszakban minden lassan kezd lecsendesedni, az állatok is felkészülnek a téli időszakra ki így-ki úgy. A medve például téli állomra készül, de még mielőtt elvonul, meglátogathatjuk.
Körbeülünk, megbeszéljük, hogy mit kell felvennünk, ha medvevadászatra indulunk úgy, hogy most ébredtünk fel és pizsama van rajtunk, pl.: alsóneműt, nadrágot, zoknit, pólót, kabátot, csizmát, kalapot stb.
Fontos, hogy megbeszéljük, hogy mit mi után húzunk fel. Mire van tényleg szükségük, mit felesleges vinni.
Ezután egymás mellé tesszük a lábainkat és váltott karral ütögetni kezdjük a combunkat. A gyerekeknek meg kell ismételniük, fáziskéséssel, amit hallanak tőlünk:
„Menjünk medvét vadászni? Menjünk! Bátrak vagyunk!
Nini, olálá, ott egy híd, menjünk át rajta! Tap-tap-tap-tap!
Menjünk tovább! Menjünk medvét vadászni!
Nini, olálá, ott egy mocsár, menjünk bele!
Cupp-cupp-cupp-cupp-cupp-cupp! (ahogy „mélyülünk” a mocsárban halkuljunk el, majd újra hangosodjunk fel!)
Menjünk tovább! Bátrak vagyunk! Menjünk medvét vadászni!
Nini, olálá, ott egy folyó, ússzunk át rajta!
Glutty-glutty-glutty-glutty-glutty-glutty! (ahogy „mélyülünk” a tóban halkuljunk el, majd újra hangosodjunk fel!)
Menjünk tovább! Bátrak vagyunk! Menjünk medvét vadászni!
Nini, olálá, ott egy barlang, menjünk be!
(Itt hagyjuk abba a combütögetést, emeljük fel a karjainkat, mintha körbe tapogatnánk a medvét.)
Mi ez? Szőrös a füle! Nedves az orra! Éles a karma! Fussunk!
(Most visszafelé futunk!)
Itt a folyó! Gyorsan ússzunk vissza! Glutty-glutty-glutty-glutty-glutty-glutty!
Jön a mocsár! Gyorsan menjünk bele! Ne nézzünk vissza! Cupp-cupp-cupp-cupp-cupp-cupp!
A hídnál vagyunk! Fussunk át rajta! Tap-tap-tap-tap!
Itt az óvoda! Gyorsan fussunk be! Csukjuk be az ajtót! Megmenekültünk!"