Ősz az óvodában - Játékos őszi ötlettár óvodapedagógusoknak 2.
Az őszi időjárás egyik jellemzője, hogy korábban sötétedik, borongósabbak a napok és egyre többet fúj a szél. A következő mesével és kapcsolódó játékokkal szeretnénk az őszi időszakra ötleteket adni.
A Szél és a Nap (népmese)[1]
Egyszer régen, nagyon régen, a Szél és a Nap jó barátok voltak. Amerre a Szél fújt, arra sütött a Nap, ahol a Nap kisütött, arra fújt a Szél. Egy napon a Szél gondolt egyet, a Nap elé állt és ezt mondta:
- Én úgy gondolom, hogy erősebb vagyok Nálad!
Így folytatta:
- Meg is mutatom! Tegyünk próbát, amott megy egy öregember egy nagy, hosszú kabátban, próbálkozzunk meg rajta, melyikünk az erősebb, melyikünk veszi le róla hamarabb a kabátot.
Hozzáfogott először a Szél, megragadta az ember gallérját, tépte, cibálta, előre-hátra a nagykabátot, de mentül erősebben rángatta, a szegény ember annál erősebben burkolta bele magát, s nem engedte elvetetni azt.
Mikor aztán a Szél hasztalan kifárasztotta magát, akkor hozzáfogott a Nap: elkezdett mosolyogni az öreg emberre, melegen, mindig melegebben. Először a fejbúbját cirógatta meg a sugaraival, majd a fülcimpáit, az orcáját, a nyakát, majd a vállát. A jámbor lassanként kiburkolta magát a köpenyegből, azután levetette egészen, később levetette a mellényét és kigombolta az ingét is. A Nap visszatért Szél barátjához. Egymásra néztek, nem szóltak semmit.
Azontúl is jó barátok maradtak, de amerre a Nap járt nem követte mindig a Szél, és amerre a Szél fújt nem biztos, hogy kisütött a Nap.

Szélfújó
Képzeljük el, hogy nagyon hideg van és fázik a tenyerünk. Fordítsuk magunk felé a tenyereiteket és fújjunk bele meleg levegőt, meleg szelet! Most próbáljátok ki, milyen akkor, ha nagyon meleg van és hideg levegőt, hideg szelet fújunk a tenyereitekbe. Milyen különbséget érzünk? Milyen a hideg szél? Milyen a meleg szél? Ezután alkossunk párokat. A párválasztás lehet szimpátia alapú is, de tudatosan is kiválaszthatjuk, hogy ki kinek a párja legyen. A gyerekek forduljanak egymással szembe. Akinek megérintjük a vállát, emelje fel mindkét karját és fordítsa társa elé a tenyereit. Számoljunk háromig, addig mindenki, akinek fenn a karja, csukja be a szemét (vagy egyik tenyerével takarja el), a másikat pedig továbbra is tartsa a társa elé. A társak döntsék el, hogy hideg vagy meleg szelet fújnak a tenyerekbe vagy tenyérbe. Utána beszéljük meg a gyerekekkel, hogy ki milyen „szelet” érzett és milyen érzés volt. Ezután cseréljenek a társak. Ha valakinek nincs párja, mi legyünk azok.

Érzelemfelhők
Körbeülve, kényelmesen helyezkedjünk el egy szőnyegen. A következő kis kerettörténettel vezessük be a játékot:
„Képzeljétek el, nemrég voltam kirándulni és az egyik pillanatban annyi felhő lett az égen, hogy teljesen eltakarták a Napot. Ekkor kicsit szomorú lettem, de a felhők egyszer csak mozogni kezdtek és a Nap újra előbukkant, ezzel együtt az én mosolyom is. Milyen lehetett az arcom, amikor elszomorodtam? Megmutatjátok? És amikor vidám lettem? Milyen érzelmeket ismertek még? Képzeljétek el, hogy a két tenyeretek két nagy felhő, ami eltakarja az arcotokat. Kérlek bennetek, hogy idézzetek fel magatokban egy érzelmet. Most elgurítok egy labdát, akihez odagurul, tenyerével takarja el az arcát. Ha szeretnétek megmutatni, hogy milyen érzelmet rejt a felhők mögött az arcotok, mutassátok meg nekünk, mi pedig megpróbáljuk kitalálni! ”

Széljárás
Álljunk körbe és terítsünk ki egy nagyobb méretű lepedőt, kendőt stb. (a lényeg, hogy minden gyermek, aki bekapcsolódik a játékba, meg tudja majd fogni). Együtt emeljük fel a kiterített vásznat derékmagasságig. Képzeljünk el különbözőféle szeleket és ennek megfelelően mozgassuk a kezünkben lévő lepedőt, kendőt stb. Például: szellő (lágyan, alig mozgatva), vihar (kicsit erőteljesebben mozgatva), tornádó (nagy intenzitással mozgatva), szélcsend (teljesen kifeszítve, hogy szinte egyáltalán ne mozogjon). Amikor már többször csináltuk együtt a különböző szélmozgásokat, mi mondjunk az elhangzott példák közül egyet, amelynek alapján a gyermekeknek mozgatniuk kell a kezükben lévő anyagot.
[1] A mese eredeti változata: https://egyszervolt.hu/estimese/a-szel-es-a-nap-nepmese-20190303.html